Hogyan viselkedjünk – Tippek – Költöztetés Budapest

koltoztetes-budapestEgy költöztetés Budapest területén történő megszervezése bonyolult feladat, még akkor is, ha költöztető cég segítségével bonyolítjuk le; elég nehéz megtalálni a megfelelő költöztetőt Budapest területén. Vidéken ez azért könnyebb, mert eleve kisebb választékból válogathatunk. Sok szempontot figyelembe kell venni, a legszerencsésebbek akkor vagyunk, ha tanácsot tudunk kérni valakitől, hogy mire figyeljünk. Ha nincs nemrég költözött ismerősünk, próbáljunk meg a neten infókat szerezni, próbálhatunk közvetlenül a cégektől infókat szerezni, illetve fórumokon keresztül is próbálkozhatunk.

Mit ne tegyünk, hogyan ne viselkedjünk – Költöztetés Budapest

Amikor megrendelünk egy költöztetési szolgáltatást, akkor azzal elfogadjuk azt is, hogy értéktárgyainkat idegen emberek mozgatják. Természetes, hogy szeretnénk segítőkészek lenni, és gyorsítani a munkát, de van pár olyan viselkedési forma, amivel pont az ellenkező hatást érjük el. Költöztetés Budapest körzetében a legnagyobb dolog, amivel segíthetünk az az, hogy elég helyet biztosítunk a bútorok mozgatásához, illetve biztosítunk egy jól járható utat a pakoláshoz. Ez egy vidéki háznál könnyebben megoldható. Semmiképpen se akarjuk megmondani a munkásoknak, hogy a különböző bútordarabokat hogyan fogják meg, ezt ne tegyük, bízzunk a tapasztalatukban, ami valószínűleg sokkal nagyobb, mint a miénk. Az ő érdekük is az, hogy a bútorok sértetlenül kerüljenek át az új lakásba. Ne aggódjunk azon, hogy mi mekkora rumlit, koszt csinál, ezek a költöztetés velejárói. Érthető, hogy szeretnénk hasznossá tenni saját magunkat, de ne erőltessük a segítségünket, mert ezzel szintén csak hátráltatjuk a munkafolyamatot. Biztosítsuk a helyet, tartsuk az ajtót, ezek tényleg hasznos dolgok. Biztosítsunk innivalót a munkásoknak, de az semmiféleképpen se legyen alkoholtartalmú. A legideálisabb az ásványvíz és a kávé. Főleg budapesti költöztetésnél kell résen lenni, hogy ne számoltassanak fel velünk jogtalanul emelet vagy lépcsődíjat.

Mire figyeljünk – Költöztetés Budapest

koltoztetes-budapestBiztosítsunk minden lehetőséget a költözés gördülékeny folyamatához. Fontos, hogy megfelelő méretű autót és megfelelő számú munkást béreljünk fel. Költöztetés Budapest környékén és vidéken is a kirendelt rakodók száma általában függ attól, hogy órabéres vagy fixáras a költöztetés. A fixáras költöztetésnél általában evesebb rakodót szoktak kiküldeni, hogy ezzel spóroljanak a már kialkudott áron. A költöztetést rendelőknek általában az szokott a gondja lenni, hogy sokallják a kirendelt rakodókat. Nekik mindenkit ki kell fizetniük, akármilyen intenzíven is dolgozzon az adott ember. A legtöbb cég három embert biztosít alaphelyzetben, kérés szerint a rakodók száma emelkedhet és csökkenhet is. A rakodómunkások optimális száma a költöztetett lakás méretével arányosan csökkenhet vagy nőhet. Egy nagyobb, egy napos költöztetés Budapest területén és vidéken is biztosítanunk kell a munkásoknak fiziológiai szükségleteiknek kielégítését.

Nagyobb szabású költöztetés Budapest környékén és vidéken is megéri biztosítást kötni. A nagyobb szabás alatt érthetjük a távolság nagyságát és a költöztetett bútorok mennyiségét is. A profibb, korrektebb költöztető cégek már eleve rendelkeznek rakománybiztosítással. Ezek a biztosítások, nem fedik le a pakolás közben történt baleseteket, hanem csak az út közben történtekre terjednek ki. Költöztetés Budapest területén a sok lépcső és emelet miatt magasabb a pakolás során bekövetkezhető balesetek kockázata. Viszont a pakolásnál bekövetkezett balesetekért senki sem akar felelősséget vállalni. Mielőtt leszerződtetné a céget, egyezzen meg velük, hogy az ilyen károkozás esetén engednek a fuvardíjból. Ebbe egy korrektebb cégnek bele kell mennie. Vagy írhat egy kárjegyzéket, abban az esetben, ha a fuvardíj csökkentése nem kompenzálja az okozott kárt, és ezt a jegyzéket írassa alá a céggel. Ettől valószínűleg jobban fognak ódzkodni. Ha már aláírta a szerződést, amiben meg van fogalmazva, hogy a cég nem vállal felelősséget, akkor felesleges próbálkozni.

Segítőkész és megbízható költöztetés Budapest területén – Hívjon fel 06-20-263-1966!

A hozzászólások le vannak tiltva.