A fuvarozás kezdete

A fuvarozás egy nagyon ősi mesterség, igazából egy idős az emberiséggel. Már az őskorban is szükség volt erre a tudományra, hiszen az elejtett mamut nem gyalogolt el a táborhelyig, ahol meg lehetett sütni, és az építkezéshez használt kövek és fák sem mindig ott „teremtek”, ahol a kunyhót biztonságban fel lehetett építeni. A fuvarozás nagyon sokat fejlődött, amikor feltalálták a kereket. Addig vagy kézben kellett cipelni az „árut”, vagy pedig maguk után vonszolták az ősemberek. Ezt megtehették kézzel is, de szokás volt állatbőrökből és fából összeácsolt kezdetleges szállítószerkezettel is szállítani az dolgokat. A fuvarozás ekkor kezdetleges volt, de mivel nagy szükség volt erre a tudományra, ezért gyorsan fejlődött.

 

A hozzászólások le vannak tiltva.